Következő fellépés

2011. Április 11. 19 óra
Budapest Fészek Művészklub
Műsor: Arany János, mint zeneszerző
Arany János dallamait énekli:
Faragó Laura
zongorán közreműködik:
Kapi-Horváth Ferenc

2011. Április 28. 17.30
Szentendre, Kucsera Ferenc u. 1
Hamvas olvasókör-Csütörtök esti beszégetések
Előadó: Faragó Laura
Cím: A népköltészet metafizikája

Versek

Lyukasóra feladványaim 2011 04 09 Weöres epigramma

Weöres Sándor: Epigrammák / Dsida Jenő emlékének

Oly szomorú, ha nemes fát tép ki a szél gyökerestől,

                Fájdalmas, ha a mű csonka lesz, abbamarad.

Csonkán is rege-kincs a Tiéd – de kivánhat a lélek

                porba-lökött hontól üdvöt a tiszta dalért?

Hogyha ez őr-népben van erő még, óvni a kincset,

                Téged, Széphangú! nem feled el sohasem.

Lyukasóra feladványaim 2011 03 26 Csanádi

Csanádi Imre: Március ünnepére

Reménytelen időben,

márciusi esőben,

zenebona támad Pesten,

Magyarország szívében.

A Múzeum terére,

Fütyülve az esőre,

Tódul a nép, árad a nép, -

Petőfi a vezére.

Áll a lépcsőn Petőfi;

Pest utcáit betölti

bátor hangja: Talpra, magyar! –

egész hazát betölti.

Szólt Petőfi: Esküszünk!

Zúg az ország: Esküszünk!

Rabok tovább, rabok tovább,

rabok tovább nem leszünk!

Fegyvert fog a szegény nép:

ragyog újra reménység!

fogunk élni embermódra, -

Bécsben, Budán megértsék!

Zöldülnek már a nyárfák;

háromszínű kokárdák,

piros tollak virítanak,-

tavasz készül, szabadság.

Lyukasóra  feladványaim : 2011. 03. 06.

Weöres Sándor: Változat egy népdalra

éren át

téren át

sétál a madár

tűz a karma láng a tolla

gyöngysor a nyakán

kényeskedve  arra-erre jár

szerelemtől kókadozva

kincstől csúztól mindhalálig roskadozva

nézi négy király

egyik a fenyők fejedelme

ahol örökös a tél

tengeren át fellegen át

suhan a madár

másik a pálmák nagyvezére

lobogója déli szél

füstöt dobva erdőt gyújtva

forog a madár

harmadik oszlopok királya

árnyék vagy te tudom én

napkeltében holdtöltében

ragyog a madár

negyedik a sír főpapja

torkán megalvad a vér

gyöngy-nyaklánccal a hűvös holdba

tűnik a madár

/ A jelzett virágének így kezdődik: Zöld erdőben, sík mezőben sétál egy madár,

Kék a lába, zöld a szárnya, ó, be gyöngyen jár… /

 

Lyukasóra feladványaim: 2011. 02. 06

Babits Mihály: A szökevény szerelem 

Annyi év, annyi év:

a szerelem tart-e még?

Azt hiszem, kedvesem,

ez már rég nem szerelem.

A szerelem meggyujtott,

meggyujtott és elfutott,

itthagyott,

itthagyott.

Mintha két szép fa ég

puszta környék közepén

és a lángjuk összecsap,

s most a két fa egy fa csak:

pirosak,

pirosak.

Nem is két fa, két olajkut

és a lángjuk összecsap –

mélyek, el nem alszanak.

A szelelem messze van már

és kacag

és kacag.

Mit kell itt még szerelem,

kedvesem?

Ugy tudlak már csak szeretni

mint magamat szeretem,

égve s égetve, kegyetlen

s érzem, hogy kacag mögöttem

a szökevény szerelem.

Babits a verset 1933-ban írta, ’34-ben jelent meg a Nyugatban. Tizenkét éve házas Tanner Ilonával (írói nevén Török Szofi).

 Töredékekben (1934-1941) ír még kétsorosokat a férfi – nő kapcsolatról:

 „Az a férfi-őrület:

Se veled, se nélküled.”

„Már alkonyulaz életem…

Kellene még egy szerelem.”

 

 

Lyukasóra feladványaim 2011. 01. 09.

Jékely Zoltán: Kalotaszegi elégia

A templomkertben most a fák virága

szagos, habos hullámzó rengeteg,

alatta meggypiros ruhába jár a

kicsi Ágnes, kankalint szedeget

s hűvös zöld fűben fehérlik a lába.

A dombokról hallatszik csendes ének,

köves földben cseng-peng acél kapa;

verejtékükkel lágyítják a népek

immár tíz elsuhamlott százada,

e földön, hol a halottak is élnek.

A cinteremben nyílik már a kosbor

süppedő, fátalan sírdombokon,

hol úr-parasztok alszanak papostól

s minden tetem hasonlít és rokon,

örökségként ősrégi századokból.

Almafák közt, napsávos félhomályban,

ezüstösen áll a kis pavilon;

előtte egy sor bimbószerű mályva,

és bent anyámtól képek a falon,

bámultak vissza kisleánykorába.

Itt éltem én Kilencszázharminchárom

esős nyarán, kábán, álmatagon;

hogy nem pusztultam el, most is csodálom:

halálvággyal telt el minden napom

ezen az ázott-kosborszagú nyáron.

……..

„Én itthagyom ezt a szegény határt,

Isten megáldjon, hajnalos falucska.

Szálljon áldás a vén parókiára

s akiből ittam, rád is, régi kút;

kinek e földet itt kell hagyni máma,

sirassátok meg a bolond fiút.

De visszajön mégegyszer, nemsokára.

Visszajön ő, ha teste nem, a lelke,

nappal a kripta grádicsán csücsül,

de csak kiszáll és repdes éjjelente

virrasztó lányok kéménye körül,

míg kakasszóra ideje le nem tel.”

És ottmaradtak csendesen anyámék,

üres székemen már a macska ült;

s nélkülem itták a reggeli kávét

a papilakban, hol helyem kihűlt.

Úgy sírtak, mintha Hondurásba’ járnék.

„Úgy volt, mint a mesében, mondogatták,

ő  is a Tó felé vevé az útját,

vízitündérek hívják, csalogatják –

A kapu nyitva még, Rózsika tedd bé.

Szegény úrfit nem látjuk sohatöbbé.”

/ A könyv, amelyből a verset idéztem:

Erdélyi nyár Áprily Lajossal 1936; Naplók, levelek, fényképek alapján összeállította

Hantz Lám Irén

Stúdium Könyvkiadó Kolozsvár 2010.