Faragó Laura | Faragó Laura: A balladákról
15928
post-template-default,single,single-post,postid-15928,single-format-standard,qode-quick-links-1.0,ajax_fade,page_not_loaded,,qode-title-hidden,qode_grid_1300,side_area_uncovered_from_content,footer_responsive_adv,qode-theme-ver-11.0,qode-theme-bridge,wpb-js-composer js-comp-ver-5.1.1,vc_responsive

Faragó Laura: A balladákról

Megfejteni a titkot” 

Sokszor mondjuk egy-egy zseniális produkció után, hogy ilyen soha nem lesz több; megismételhetetlen; felülmúlhatatlan! És íme, eltelik (mintegy) ötven esztendő, és beigazolódik, hogy a „teremtés” ma is folytatódik, és a csoda – igenis – megismételhető!

A hetvenes évek elején a budapesti Irodalmi Színpadon (ma Radnóti Színház) Földédesanyám címmel Jancsó Adrienne balladaestjét hallgatta ilyen revelációként a közönség, és a dicsérő kritikák úgy méltatták a produkciót, hogy utolérhetetlen! Valóban szenzációként hatott a népballada dallam nélkül a színpadon, hiszen több mint ezerszer hallhatta a Földédesanyámat a „nagyérdemű” (ezt magam is igazolhatom; a balladaest énekes közreműködőjeként beutaztam Jancsó Adrienneel az egész országot – sőt, a fél világot)!

Tudjuk, hogy eleink soha nem szavalták, hanem mindig énekelték a népballadát, így vigasztalták (vagy éppen borzongatták) magukat, és a műfaj is így maradhatott fenn – az ének örök vivőerejével – napjainkig.

Színpadon? Szavalva?

Mindkettő olyan távol áll a balladáktól és a népi előadóktól – de még az előadó szó is túlzó kifejezés –, hiszen főleg magányosan vagy családban, kis közösségekben őrizték, szemérmesen dúdolták és adták tovább a hősi történeteket, akárha az imát. És akkor jön egy színész, félre rúg minden addigi folyamatosságot és hagyományt, és elszavalja – ráadásul színpadon – a rímbe szedett énekeket!

Mi adta a bátorságot Jancsó Adrienne-nek, hogy átugorja saját árnyékát – ami szinte lehetetlenség? A bátorságán és tehetségén kívül talán a közös gyökér, az ősi anyaföld: hisz a Marosvásárhelyen felnövekvő majd később Kolozsvárott színészséget vállaló egykori versmondó-diáklány ugyanabban a földben gyökeredzett, mint amelyben a balladák és azok első gyűjtői.

Igenis, létezik genius loci, a „hely szelleme”, egy bizonyos helyről kisugárzó szellemiség!

Hiszen Székelyföldön született Kriza János (Vadrózsák), majd a későbbi „nagy mesemondó” – mesefordító (Grimm-fivérek meséi) Benedek Elek is. Különös, hogy mindketten protestáns papok gyermekei voltak (Kriza apja szegény unitárius-, Benedek János református lelkész), de fiaik a Biblia magyar nyelven való népszerűsítése helyett (Kriza János maga is unitárius püspök lett)– inkább a magyar népköltészet fölgyűjtésén és terjesztésén munkálkodtak.

A Vigadó-beli est előadójának, Sebestyén Melindának nevét – márványkőbe véshetjük!

Párjavesztett című balladaestjére szintén mondhatjuk, hogy egyedülálló!

Jancsó Adrienne műsorát ő már nem ismerhette – a nevezetes Földédesanyám bemutatója idején épp hogy megszületett – és mégis, az est folyamán mindannyiunknak az ő neve jutott eszünkbe. Minthogy azonban eltelt közben negyvenöt év, Sebestyén Melinda – érthetően – másképp vitte tovább a „lángot” (szintén őrizve a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tradícióit), mert érezte a közben elmúló fél évszázadot! Pilinszky írja, hogy „a modern”, az idő drámájának teljes megélése!  Így a kornak megfelelően az előadás eszköztelen volt, mondhatni kellékek nélküli (egyetlen szék, egy férfikalap, férfikabát – alatta hófehér ing és pendely), és nem külsőségekkel, hanem izzó belső drámai erővel kelt életre a kilenc népballada – mintegy barokk zenekari szvit, füzérként, egymásba fonódva, egymásból kinőve – taps nélkül.

Sebestyén Melinda „újítása”, hogy a balladák színrevitelét nem narrációval, hanem szereposztással játszotta, amely igen veszélyes megoldás!  Utánzásnak hűlt helye sem volt: belülről éltek a szereplők, megszenvedettségükben hitelesen! Inkább groteszk gesztusokkal, mintsem érzelgősséggel hatott. Fenséges és félelmetes torz vonások ötvöződtek a kedves, néha kicsinyes és komikus elemekkel – egyszerre rémületet és nevetést váltva ki a nézőkből.

A klasszikus balladák életre keltése mellett (Molnár Anna, Barcsai, Budai Ilona, Fogoly katona, Fogarasi István, Darvas Kis Kelemen) még a lírai balladákat is szinte megkönnyeztük (Párjavesztett gerlice, Virágok vetélkedése), és a mosolyt sem kellett mellőznünk a vígballadában (Szegény legény által megleckéztetett gazdag leány, a Császárné pávája).

A zenei aláfestés a lehető legegyszerűbb volt. Hána László zeneszerző koncepciója szerint (az előadás utáni beszélgetésből kiderült), a zene ne vegyen el a drámából! Amint elmondta, a balladából mint magányos produkcióból az archaikus szakralitást akarta hangsúlyozni – és nem illusztrációt kelteni! Csak a harangjátékot és az ütőgardont használta; inkább féket tenni, mintsem túlozni! – mondotta. Egyetlen gyönyörűséges dallamra fűzte fel a zenei hátteret – ezzel az ismétlődéssel (a balladákhoz illően) a megnyugvást, az otthonosság érzetét keltve.

A balladaest után a közönség számára kerekasztal beszélgetést rendeztek, amelynek házigazdája Cseke Péter szinművész, s az irányító, a coordinátor, Nagy Gábor költő, irodalomtörténész volt.  A  színpadi kis „pódiumelőadások” szinte felértek egy-egy egyetemi  szemináriummal, melyen az említett zeneszerző, Hána László mellett Kriza Ildikó néprajzkutató, Török Viola rendező és Vári Fábián László költő és néprajzkutató voltak résztvevői.

Az előadással Török Viola célja nem más volt: megfejteni a titkot! A balladák minden sorában van egy titok – mondotta –, sőt, minden szóban egy-egy élethelyzet, egy-egy sors! A rendezőnő megpróbálta Sebestyén Melindát a híres román mozgásszínház mintájára kimozdítani a ballada statikusságából, és az átváltozásokat zökkenőmentes áttűnésekké varázsolni.

A titkok (mint Kékszakállú-ajtók) megnyíltak előttünk, s újabb titkokat lebbentettek föl ezzel a közös, nagyszerű produkcióval.

 

Párjavesztett

Népballadák   –  Sebestyén Melinda műsora

SZÓ, SZÍN, JÁTÉK – sorozat a Magyar Művészeti Akadémián

(Vigadó, Sinkovics Imre Kamaraszínpad, 2015. április 30.)

Előadó: Sebestyén Melinda / Művészeti tanácsadó: Török Viola rendező /Zene: Hána László