Faragó Laura | Faragó Laura Belső út (2.) – Szatyor Győző
15905
post-template-default,single,single-post,postid-15905,single-format-standard,qode-quick-links-1.0,ajax_fade,page_not_loaded,,qode-title-hidden,qode_grid_1300,side_area_uncovered_from_content,footer_responsive_adv,qode-theme-ver-11.0,qode-theme-bridge,wpb-js-composer js-comp-ver-5.1.1,vc_responsive

Faragó Laura Belső út (2.) – Szatyor Győző

„Hagyományok és a mai valóság együttélése”

 

Szatyor Győző grafikus, 1947-ben született az ormánsági Bogdásán. A Kós Károly-díjas faművész (1994), a Népművészet Mestere (2003), a magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2013) „A mesterség dicsérete” címmel  tartotta székfoglaló előadását 2015. március 30-án, a Pesti Vigadó gyönyörűen megújult épületében, a Magyar Művészeti Akadémián.

Mielőtt a népművészeti hagyományok és a mai valóság együttéléséről faggatnám, engedjék meg rövid visszatekintésem a száz évvel korábbi magyar művészeti törekvésekre – elsősorban Bartók Béla példája nyomán, aki meghatározója volt a XX. századi magyarság szellemi életének. Bartók sorsfordító szelleme nemcsak a zeneszerzőkre volt hatással (lásd Kodály Zoltán, Lajtha László, Veress Sándor) de az irodalomra (József Attila, Juhász Ferenc, Nagy László) és képzőművészetre is (Tihanyi Lajos, Barcsay Jenő, Korniss Dezső).

A XX. század elején az európai zene megakadt szekerét Bartók Béla húzta ki a „kátyúból” s lendítette tovább azt a folyamot, amely a középkorral, reneszánsszal, barokkal kezdődött, hogy a klasszikuson és a romantikán át elérkezzen a „modernig”.

A zeneszerzés ugyanis, mindig a stíluskeretek szétfeszítésével lendült előre s haladt tovább, önszabályait is felrúgva, hogy új utak felé „röpüljön” – lásd Adyt –, míg végül elérkezett a XX. század elején a tonalitás nélküli teljes szabadságig. Kialakultak az úgynevezett posztmodern stílusok (a dodekafónia, azaz a hangnemnélküli hangrendszer; a kakofónia, hangzavar), melyeknek következő állomása már csakis a káosz lehetett. És ekkor lépett be Bartók – a népzene beemelésével –a  XX. századi zeneszerzés történetébe. Eme alkotói megújulást fáradságos falusi gyűjtő utak előzték meg, majd ezt követte a lejegyzett népzenei anyag rendszerezése. S a népzenén keresztül rátalált Bartók a természet rendjére is, a csodálatos „organikus” világra – és ennek tükrözését próbálta megfogalmazni zenéjében. „Mert e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát, … rendet, igazit, vagy belevész a világ!” (Illyés Gyula: Bartók)

A „tiszta forrás” igénye Bartók Béla: Cantata Profana tenor szólójában konkrét megfogalmazást is kapott: „Az ő szájuk többé / Nem iszik pohárból / Csak tiszta forrásból.” (A román karácsonyi kolinda éneket Bartók szótározgatta ki magának és fordította magyarra.)

Most, a XXI. század elején nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a visszatérés az „origóhoz” ma is (profán szóval): a magyarság szellemi valutája! Amely a Vikár – Kodály – Bartók triumvirátus népzenegyűjtésével kezdődött, és jótékonyan hatott hazánk szinte minden szellemi régiójára: a legapróbb gyermekek zenei nevelésétől és oktatásától kezdve a táncház-mozgalmon át egészen a rock-zene megújulásáig (Szörényi – Bródy: István a király).

Az ősi „beemelése” a mai kultúrába, ma már világjelenség!

Bartók szellemisége tehát ma is „etalon” – erkölcsiségében is –, hiszen Bartók tiszta embersége és tudományos munkássága nem tett különbséget a népek zenéje között: mindenütt gyűjtött, ahol engedték s ahová a történelem viharos évszázadaiban eljuthatott: román, szlovák, török, arab népdalokat, s megpróbált mindent megmenteni számunkra, ami ősi, ami „minőség”és ami érték!

Szatyor Győző mikor fedezte fel szülőföldjének örökségét? Mikor ébredt rá tudatosan, hogy „kincs” van  őseinek díszítő művészetében? És, hogy képes megfejteni (dekódolni) őseinek üzenetét?

Válasz: (1.)  

 

Hatott-e a „Bartóki-modell”  kézművességére, fafaragó művészetére?

Válasz: (2.) 

 

Miért érzi fontosnak, hogy tovább adja a fiatalabb generációnak a hajdani iparosok, kézműves mesteremberek tudását?

Válasz: (3.) 

 

Kodály Zoltán bölcs válaszát sokszor idézzük, mikor a gyermekek zenei nevelésének kezdetéről faggatták: „mikor kell elkezdeni? Születésük előtt kilenc hónappal” – volt a válasz.  Mikor lehet először szerszámot adni a gyermekek kezébe?

Válasz: (4.)

 

Lehet-e még régi kézműves tárgyakat találni öreg padlásokon? Érdemes-e ma is tárgyi  gyűjtéseket folytatni? Előkerülhetnek-e még „meglepetések”?

Válasz: (5.)

 

A templomok ornamentikus világát – a mennyezetek gyönyörű kazettáit –,  nem lehetne-e beemelni a ma emberének lakásművészetébe? Léteznek-e olyan műhelyek, vagy elérhetők-e olyan kazettafestő mesteremberek, akik házi megrendelésre dolgoznak? Lát-e lehetőséget, akár (jó értelembe vett) divatot, a modern lakások mennyezetének kazettás díszítésére?

Válasz: (6.)

 

A Magyar Művészeti Akadémia „székfoglaló előadását” Németh László gondolatával fejezte be. Megtenné, hogy erről az úgynevezett „belső gyűjtésről” bővebben is mondana valamit?

Válasz: (7.)