Faragó Laura | Szép Ernő: Lila ákác – szerelmes história
15930
post-template-default,single,single-post,postid-15930,single-format-standard,qode-quick-links-1.0,ajax_fade,page_not_loaded,,qode-title-hidden,qode_grid_1300,side_area_uncovered_from_content,footer_responsive_adv,qode-theme-ver-11.0,qode-theme-bridge,wpb-js-composer js-comp-ver-5.1.1,vc_responsive

Szép Ernő: Lila ákác – szerelmes história

a Beregszászi Illyés Gyula Színház vendégelőadása a Duna palotában

„Magyarország kormánya felhívással fordult sok városhoz és kulturális szervezethez, hogy vállaljanak felelősséget egy-egy kárpátaljai magyar közösség sorsáért, nyújtsanak segítséget a humanitárius katasztrófa elkerüléséhez. Szentendre városa és Ivancsics Ilona és Színtársai is bekapcsolódott a programba. Ezzel a jótékonysági színházi előadássorozattal szeretnék felhívni a figyelmet a magyar-lakta Beregszászra, ahol a város 24 ezer lakosából 12 ezer magyar ajkú. Az előadások teljes bevételével a beregszászi Illyés Gyula Színházat fogjuk támogatni” – olvashatjuk a ’hívogatón’, amelyből azt is megtudjuk, hogy a Lila ákác következő előadásai már Szentendrén (Pátriárka u. 7.) lesznek láthatók, november 28. és december 28-án.

A Duna palotába igyekezvén megjelentek képzeletemben Szép Ernő művének a már korábban látott és olvasott – a háború előtti békebeli Budapest –  színterei; a Casino, a liget, a korzó, s bennük a ligeti szegény lány, a primadonnaálmokat szövögető kis varrónő, Tóth Manci története, aki még a nevét is szégyelli: „– No, mi a neved? – Olyan csúnya. Azért nem szeretem. – Mondjad már, mert izgatott vagyok. – Manci.” Csacsinszky Palinak,  a huszonhat éves, de még merészebb jövőt álmodó banktisztviselőnek mondja ezt, akibe első látásra beleszeret, és megismerkedésük emlékére kér egy szál virágot a parkból: egy fürt lila akácot. Pali csak játékszernek tekinti a kis ártatlan lánykát – mert egy privát úriasszony, Bizonyosné Lola iránt érez forró szerelmet. A nagyra vágyó, de mulatozásai következtében kiüresedett fiatalembernek az átmulatott éjszakák, a kaszinóban eltöltött tobzódó lumpolások végül is kiábrándulást hoznak. Ő lett a játékszere az erkölcstelen úriasszonynak, Bizonyosné Lolának, akiknek még a nevében is a bizonytalanságot, az asszony  – ha pénze van is! – semmisségét tükrözi az író. Mire Csacsinszky Pali rádöbben, hogy mégiscsak Tóth Manci hozta életébe a tiszta szerelmet, az ártatlan ifjúságot – a lányt már viszi is a vonat, Oroszországba.

Szép Ernőt nemcsak a Nyugat és az Est című lapok olvasói imádták, de mind a mai napig érezzük, hogy Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Szerb Antal mellett egy korszak tökéletes lenyomatát mutatja fel Ő is számunkra, őszinte gyermeki bájjal és írói zsenialitással. Azt a kort, amelyben összeszorult szívvel, egyszerre sírunk és nevetünk: mert – érezzük mindannyian – a boldogság tetőfokáról nincsen továbbvezető út! A mámorban beteljesült pillanatokban már ott a méreg: de ez nem az édes-keserű érzés kettősségnek bizarr izgalma, a Richard Strauss-i szépség fokozhatatlanságának szinte fájdalmas öröme! Hanem a vér és halál tragikus előérzete: a világháború szele!

A Beregszászi Illyés Gyula Színház előadása – és időzítettsége! – kísértetiesen hasonlít a nyilasok által meghurcolt író, Szép Ernő korára. Mert most is érezzük a háború veszélyét – még ha nem is a saját bőrünkön –, de minden hír, minden mai történés a világban eme félelmünket erősíti. Ugyanis az előadás színhelyére igyekezvén november 15-én, a Bazilika előtt haladva égő mécslángok, gyászlobogók és rendőrök mellett, ott kavarogtak agyamban az aznapi újságcikkek címszavai:

Ez világháború (Ferenc pápa); A pénteki párizsi merényletsorozatot hét fő hajtotta végre; A terroristák valószínűleg Belgiumban készültek fel;  A szélsőségesek vezére, bizonyos Abu Bakr emír, a Prófétától származtatja magát; A fények városában kivilágítatlan az Eiffel-torony;  Az Iszlám Állam szimpatizánsai Párizs lángokban-jelszóval ünnepelték a támadásokat… Valamint robbantások Ungváron; Öngyilkos merénylő a G20 csúcstalálkozón Törökország déli részén; A Groupama Arénában fokozott rendőri jelenlét a magyar-norvég pótselejtezőn…

Ilyen mély „árnyékból”, szinte szakadékból átlépni a szépernői „fénybe”, Zsüzsü úr kaszinójába, hallgatni a beregszászi primadonnák kupléit – nem volt könnyű váltás! Lili, Juci, Mili táncosnőknek nehéz volt a közönséget meggyőzni a „békebeli” időkről.

Összeszorult szívvel néztem a görlök táncát – még ha oly bájosak voltak is, mintha az életből léptek volna elő: szinte megtestesítették a  háromféle nő-típust; a teltkarcsú, mindent kipróbált és kiégett asszonyt, a vamp és rámenős démont és a kis pisze szöszi bohócot, aki úgy élvezi még a kurválkodást, mintha az a világ legszórakoztatóbb hivatása lenne! Ezen – jelen esetben vidéki gésák – közé csöppen be Tóth Manci, táncosnőnek. A szívbemarkoló komédia itt kezdődik! Akár a kis „Mimi” a Bohéméletből: szövögeti illatnélküli rózsáit, álmait a jövőről. Nem akar elutazni a társulattal Oroszországba! Itthon akar maradni az imakönyvében lepréselt lila ákáccal, özvegy édesanyjával és testvéreivel, s nem utolsó sorban szerelmével, Palival. A darab szomorú végszavát Csacsinszkytól halljuk, aki későn ismerte fel a kavicsnak vélt igazgyöngyöt, a rejtőzködő tisztaságot Manciban, a kis szövőlányban. Akkor, amikor már örökre elveszítette.

Minden szereplő – a maga helyén – hitelesen teljesített; ezer szín és nem megjátszott de őszintén átélt karakter keltette életre ezt a csaknem száz évvel korábban megírt darabot, amely – örök igazságot: szerelmet és tisztaságot hirdetve – nemcsak a mának de a jövőnek is szól.

Szereplők: Tóth Manci: Domáreckájá Júlia; Csacsinszky Pali: Ferenci Attila; Bizonyosné Lola: Vass Magdolna; Bizonyos Nagyságos Úr: Szabó Imre; Zsüzsü, balettmester: Orosz Ibolya; Angelusz, artista ügynök: Kacsur András; Hédi táncosnő: Béres Ildikó; Lili: Orosz Melinda; Juci: Tarpai Viktória; Mili: Kacsur Andrea; Józsi, pincér: Sőtér István.

Zene: Kucsera Géza / Koreográfus: Fejes Kitty / Rendezte: Katkó Ferenc.

Faragó Laura

Budapest, 2015. november 17.